Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Első blog bejegyzésem arról fog szólni, hogy mennyire csodálatos is a hit, sokat gondolkodtam azon, hogy fogja e ezt, valaki önszántából majd olvasni, hát arra jutottam, bárhogyan is alakul mindenképp megírom. Az életünk egyáltalán nem könnyű, úgy hiszem senkinek sem. Sokan azt hiszik, hogy akinek sok pénze van, az sokkal boldogabb, és semmi problémája nincs. Pedig van. Úgy gondolom, hogy az igazán boldog ember az csak is az, akinek van hite, az tud a legtöbb mindent elérni. Amikor egy sötét nap után leül, kezébe veszi a bibliáját, vagy éppen csak összekulcsolja a kezét, az ő szíve máris könnyebb, máris jobban érzi magát. Hogy miért? Az Isten csodálatos jelenléte miatt. Hogy érzi a jelenlétét, szinte hallja a hangját, a válaszait, érzi a simogató Atyai kezét, nincs ettől csodálatosabb érzés, tudni azt hogy az Isten gondoskodik róla, bármilyen helyzetben is van. Amiért ő semmi mást nem kér, csak hogy legyen erős a hitünk és tartsunk ki. Egy személyes történetet fogok most megosztani veletek. Soha nem volt egy könnyű életem, bár mindig volt mellettem valaki aki segített, nem panaszkodom, hiszen olyan nagyon rossz sorsom sem volt. Gyerekként sokat bántottak, nem mindig tudtak elfogadni az iskola társaim, valahogy mindig kilógtam a sorból, sokan nem akartak velem játszani sem. Sokszor még a tanárok is volt hogy szóban bántottak, megbélyegeztek, lenéztek, és volt egy nézés, az a bizonyos nézés....Amikor látod a szemében azt az utálatot, hogy legszívesebben hozzád sem szólna, levegőnek nézne. Nem sokkal később elkerültem egy másik iskolába, ott már kicsivel jobb volt a helyzet, senki nem ismert, nem igazán tudták honnan jövök, és ki vagyok. Itt már gyorsan elteltek a kis iskolás éveim. Elkezdtem a középiskolás éveket, szörnyű volt akkor ott benne lenni, nagyon nehezen éltem túl. A legnehezebb időszakom talán ez volt. Volt egy matektanárom aki valamiért első perctől kezdve nem szeretett, mindig próbált valamilyen módon keresni valami rosszat bennem. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, és igyekeztem széppé tenni az ottani éveket, eljártam énekkarba, fellépésekre. Szeretek még mindig zenélni, zongorázni, énekelni. Főleg amikor az Istent tudom vele dicsőíteni. Ezek miatt sok tanár illetve diák is volt aki megkedvelt, látták, hogy valamiben más vagyok, és próbáltak ösztönözni, mellettem lenni. Legfőképpen az osztályfőnököm, neki köszönhetek még nagyon sok mindent hogy mellettem állt mindvégig. Aztán ugye ezek láttán a matektanárnőm kis idő múlva ki is nyilvánította felém nem tetszését. Elmondta, hogy nem lesz belőlem senki, majd az utcán fogok sepregetni, nem fog engem átengedni matematikából, meg fog buktatni, és nem elég az hogy szépen énekelek, és tudok zongorázni, mert azzal nem megyek semmire. Inkább tanulnám a matekot, hogy ne legyenek vele gondjaim. Megjegyzem, sokat foglalkoztam vele, 2 másik külön tanárhoz is jártam, hogy segítsenek, mindenki másnál ment és tudtam mindent. Neki persze az soha nem volt elég jó eredmény, maximum egy 2-esre értékelt, de még azt is csak ritkán, nehezen adta meg. Az ígéretét pedig be is tartotta, 11.-ben megbuktatott, azt mondta nem enged érettségizni. Nagyon össze voltam zuhanva, magamba fordultam, depressziós voltam, legfőképpen mert ekkor már tudtam hogy milyen úton szeretnék majd tovább járni. Az Isten útján, szerettem volna teológiát végezni, és azt éreztem itt vége mindennek...de nem volt. Vádoltam az Istent, hogy mégis mit akar velem, ez lesz a sorsom? Tényleg nem lesz belőlem senki? Miért születtem meg egyáltalán? Miért kell nekem mindig harcolni az emberekkel csak azért mert cigány vagyok? Igen, jól látjátok, ez volt egész gyerekkorom okozója, a származásom, pedig kicsit sem látszik rajtam semmilyen módon, csak akik megtudták rögtön elkezdték az ítélkezést. Mintha nem is lennék ember, csak valamiféle mutáns szörny. De Az Isten újra csodát tett, hiszen ez idő alatt, Ő mindvégig mellettem volt. Fogta a kezem, és vitt tovább, előre. Sikerült a pótvizsga az Ő segítsége által átmentem, majd következő évben felmentettem magam matekból, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznom, inkább más tantárgyat választottam. Az utolsó évemben azt éreztem kezembe vehetem az életem, és azt kell tennem amit az Isten vár tőlem, nem kell megfelelni senki másnak, se a tanároknak, se a munkahelyi főnököknek, se a kollégáknak, se senkinek, csak egyedül Ő neki. Ilyennek teremtett, ismer, tudja minden gondolatom, sokkal jobban ismer ő engem, mint én magam. Azóta már eltelt majdnem 5 év, és még mindig friss bennem az élmény. Ott változott meg az egész életem. Megtértem, Döntöttem, és mentem előre. Azóta is azon vagyok. Hittem, hiszek, és hinni is fogok. Ez a kis történet csak egy a sok közül, de talán az egyik legmeghatározóbb dolog volt az életemben. Azt hiszem itt értettem meg igazán, milyen nagy ereje is van a HIT-nek. Számtalan csodát tett velem, sok mindent köszönhetek neki, és nem azért mert gazdag lennék, vagy éppen szegény, hanem csak azért mert hiszek benne! Ha ezt végig olvastad, akkor valamilyen kapcsolatod neked is van az Istennel, lehet még nem is tudsz róla, vagy éppen pont most vagy olyan ponton, hogy válaszút előtt vagy, vagy éppen egy kereszteződésben, ahol nem tudod melyik utad válaszd. Nem akarom megmondani mit tegyél, nincs jogomban megmondani neked hogy azt tedd amit én tettem, viszont arra megkérlek hogy nézz bele a szívedbe, gondolkodj el rajta, és hallgasd meg Isten szavát, mert ő csak is jót akar NEKED!

 

Képgaléria